Általános Szerződési Feltételek

  1. SZERZŐDÉS HATÁLYA

Az alábbiakban megfogalmazott Általános Szerződési Feltételek mindazon ajánlatokra illetve értékesítési ügyletekre vonatkoznak, amelyek során a Bau-Styl Kft. (Vecsés, Fő út 2/c), továbbiakban Eladó vagy Szállító, a Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő vagy Vevő) részére áruértékesítést végez. A jelen ÁSzf.-ben nem szereplő kérdésekben, illetőleg amennyiben jelen ÁSzF-től részben eltérő feltételekkel kívánnak szerződni, felek jogosultak külön írásbeli megállapodást kötni. Jelen Általános Szerződési Feltételek vonatkoznak továbbá minden, Eladóval jövőben megkötött ügyletre is. 

  1. MEGRENDELÉS

Eladó árajánlata kötelezettségvállalás nélküli nyilatkozatnak minősül. Az Eladó által forgalmazott termékek listáját és egységárát a kiadott árajánlat tartalmazza. A kiadott árajánlatban szereplő ár kizárólag a megadott időintervallumban érvényes. Az árajánlatban megadott árak, bruttó termékárak, amely tartalmazza a jogszabályban meghatározott általános forgalmi adót. A kapcsolódó csomagolási, szállítási, és az esetleges egyéb költségek, ha vannak, akkor azok külön tételként szerepelnek az ajánlaton, és az egyéb bizonylatainkon is.
Amennyiben Eladó árajánlatában másként nem nyilatkozik, úgy az adásvétel során a megrendelés időpontjában érvényes, Eladó által kiadott árajánlat szerinti árakat kell alkalmazni. Az árak nem tartalmazzák a raklapdíj összegét, amely mindenkor a vonatkozó  díjszabás szerint kerül kiszámlázásra. Eladó külön megállapított díjazás ellenében és előzetes egyeztetést követően vállalja a forgalmazott termékek helyszínre szállítását, lerakodását és daruzását. Szállítói áruszállítás esetén Megrendelő köteles megfelelő rakodótér és tárolási hely, valamint az áru szakszerű átvételéhez szükséges felelős személy biztosítására. E feltételek be nem tartásáért Megrendelő anyagi felelősséggel tartozik, az ebből eredő káresemények és költségek kizárólag Megrendelőt terhelik. A megrendelés esetén Szállító fenntartja magának a jogot az áruérték általunk meghatározott %-nak (akár 100%) előleg címén történő bekérésére. Egyedi, nem raktáron tartott termékek megrendelése esetén Megrendelő csak Szállító jóváhagyásával módosíthatja, törölheti a megrendelést. Ha erre Szállítónak nincs módja, akkor Megrendelő által fizetett előleg csak a megrendelésben leírt termék vételárába számítható be. Amennyiben Megrendelő az előleget megfizeti, de a megrendelt terméket Szállító értesítésétől számított 8 napon belül nem szállítja el Szállító telephelyéről, abban az esetben Szállító nem kötelezhető az előleg visszafizetésére. Ebben az esetben a felek a megfizetett előleget meghiúsulási kötbérnek tekintik, ami Szállítót illeti.

Megrendelő a megrendelését a kért szállítási határidő előtt legalább 3 munkanappal korábban írásban (faxon, e-mailen, vagy személyesen) extrém esetben telefonon köteles Szállítóhoz eljuttatni, azon megjelölve a megrendelt áru fajtáját, mennyiségét és minőségét. Az így keletkező többletköltséget (pld oda-vissza szállítás, rakodás) Szállító kiszámlázza Megrendelőnek, akinek ezt a többletköltséget meg kell térítenie. A megrendelés hiányos, téves vagy pontatlan megadásáért a felelősség Megrendelőt terheli. Amennyiben a megrendelés nem egyező a kiadott árajánlattal, abban az esetben Szállítónak joga van mérlegelni a megrendelés befogadását. vitáikat lehetőség szerint peren kívül, tárgyalás útján rendezik és ebben kölcsönösen igénybe vehetnek harmadik közvetítő felet.

III. FIZETÉSI FELTÉTELEK

Szállító minden egyes esetben a ténylegesen berakodott áru ellenértékét számlázza ki. Szállító – abban az esetben, amikor Megrendelő az áru egyenértékét nem az áru átvételekor készpénzben egyenlíti ki – az általa kiállított papír alapú számlát postai küldemény formájában küldi meg Megrendelő részére. Amennyiben Szállító a számlát postai úton küldi meg, a számla kézbesítésének napja a feladástól számított 5. munkanap. Szállító nem köteles a számláját ajánlottan vagy tértivevénnyel postára adni. Az elküldést megtörténtnek kell tekinteni, ha az elküldést Szállító e célból vezetett nyilvántartása igazolja. A kézbesítéssel a késedelem jogkövetkezményei beállnak. Szállító Megrendelőnek kiküldött számlával kapcsolatos mindennemű reklamációját kizárólag a számla kézhezvételétől számított 8 napon belül írásban fogad el, a jogvesztés terhe mellett. 

Amennyiben a fenti időn belül reklamáció nem érkezik, úgy Szállító a számlában foglalt összeget Megrendelő által elismert, nem vitatott követelésként tartja nyilván. A banki pénzforgalom a kibocsátott számlán feltüntetett bankszámlaszámon történik. A számla teljesülési időpontjának a banki jóváírás napja minősül. Szállító a vételárat a hatályos számviteli és adó jogszabályoknak megfelelően számlázza.

 Megrendelő a vételárat a számlán szereplő határidőben köteles átutalni Szállító bankszámlájára. Szállító és Megrendelő hosszabb fizetési határidőben is megállapodhatnak, ebben az esetben Szállító az általa kiállított számlán határozza meg a teljesítési időpontot., fizetési határidőt. Ha Megrendelő bármely számla fizetésével késedelembe esik, valamennyi számlája esedékessé válik. Megrendelő kizárólag jogerős bírósági ítélet alapján jogosult bármilyen követelését a számla ellenében beszámítani. Késedelmes számlakifizetés esetén az Eladó a Ptk. 6:155. § (1) bek. szerinti késedelmi kamatra jogosult, továbbá Vevő köteles megtéríteni Eladó részére az igény érvényesítéssel kapcsolatban felmerülő adminisztrációs, ügyvédi és egyéb kapcsolódó költségeket is, számlánként legalább negyven eurónak megfelelő, a Magyar Nemzeti Bank – késedelem kezdőnapján érvényes – hivatalos deviza-középárfolyama alapján meghatározott forintösszeget a 2016. évi IX. törvény 3. § alapján.

A Szállítási Szerződésben foglaltak szerint Szállító Megrendelő részére hitelkeretet biztosíthat, az abban megjelölt feltételekkel. A hitelkeret a megrendelt termékek bruttó értéke. Ha Megrendelőnek határidőn túli számlatartozása van, annak késedelmi kamatokkal együtt történő kiegyenlítéséig Szállító szabad hitelkeret esetén is jogosult a megrendelést a szerződésszegés jogkövetkezményei nélkül visszautasítani és a hitelkeretet felfüggeszteni. Amennyiben szállítói, vagy bármely egyéb információs forrásból Szállító tudomására jut, hogy Megrendelő fizetőképessége vagy fizetőkészsége megváltozott, bizonytalan, Szállító jogosult fizetési biztosítékot kérni.

A fizetési biztosíték módjának és eszközének megválasztási joga Szállítót illeti meg. Megrendelő kötelezettséget vállal, hogy amennyiben ellene felszámolási kérelmet nyújtanak be, vagy bármilyen indokból végrehajtási eljárást kezdeményeznek ellene, haladéktalanul értesíti Szállítót. Amennyiben Megrendelő e kötelezettségeknek nem tesz eleget, úgy Szállító jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani. Az ebből származó kárt Szállító jogosult érvényesíteni Megrendelővel szemben. Megrendelő 30 napot meghaladó fizetési késedelme esetén, a Megrendelő saját költségén köteles – Szállító választása szerint – a tartozása kifizetésére közjegyzői okiratba foglalt kötelezettség vállalást tenni, vagy bankgarantált váltót kiállítani, továbbá Megrendelő különösen köteles Szállító kérésére, Szállítóra engedményezni (megrendelői készfizető kezességvállalás mellett) a ki nem fizetett árukkal érintett azon követeléseit, melyek a ki nem fizetett áruk vonatkozásában illetnék meg Megrendelőt.

  1. TELJESÍTÉS

“Vis Major” és egyéb elháríthatatlan körülmény (természeti katasztrófa, háború, sztrájk stb.) által okozott akadályoztatás esetén Szállító jogosult a szállítási határidőket részben megnövelni, vagy a szerződéstől részben, vagy egészben visszalépni a szerződésszegés következményei nélkül.

A megrendelés teljesítése a gyártók gyáregység kapacitásának függvénye. Szállító nem vállal felelősséget az előszállító gyár kapacitáshiányából (pl. termelés leállítása miatt) származó késedelmes teljesítés miatt. Az ezen okból bekövetkezett szállítási késedelem miatti esetleges kötbérigényéről Megrendelő visszavonhatatlanul lemond.

A szállítási határidő teljesítettnek tekinthető, amennyiben a megrendelt áru készre van jelentve. Ezen rendelkezés szállítói szállítás esetén is irányadó.

Előszállítás, részszállítás, illetve részteljesítés megengedett.  Megrendelő a készre jelentést követően köteles az árut átvenni. Amennyiben Megrendelő felhasználási vagy tárolási lehetőség hiányában az árut átvenni nem tudja, úgy azt tárolási díj ellenében elszállításig Szállító raktározza, ugyanakkor a tárolás megkezdésekor tárolási nyilatkozat kiadásával jogosult az áru leszámlázására. Tárolási díj az áru értékének 0,5%-a. Megrendelő a tárolási nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően köteles a számlák ellenértékét megfizetni. 

Amennyiben Megrendelő a készre jelentést követő 1 hónapon belül nem gondoskodik az áru elszállításáról, vagy nem kér további határidőt az áru elszállítására, vagy nem fizeti meg maradéktalanul az el nem szállított áruk ellenértékét, Szállító külön értesítés nélkül jogosult a készre jelentett, Megrendelő által át nem vett termékekre a rendelési érték 50 %-ának megfelelő stornó (meghiúsulási kötbért) költséget felszámítani és az át nem vett árut harmadik személynek értékesíteni. Szállító 3  hónapon túl nem vállalja az áru őrzését és tárolását.

 Megrendelő a termék átvételekor köteles a mennyiségi és a minőségi vizsgálatot elvégezni. Az észlelt mennyiségi illetve minőségi hibáról a helyszínen jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a mennyiségi, illetve minőségi hiba lényegét, az észrevétel módját, idejét. A jegyzőkönyvet Megrendelő, Szállító képviselőjének, illetve a fuvarozónak is aláírásával hitelesítenie kell.  Szállító nem vállal felelősséget azokért a szavatossági hibákért, amelyek a termék átvételekor ellenőrzéssel megállapíthatók lettek volna, de a hiba feltárása az ellenőrzés hiánya miatt elmaradt, illetve a hibát nem jelentették be haladéktalanul Szállítónak. Szállító a megrendelés visszaigazolásában megadott időpontban köteles a terméket átadni. Szállító a szakmai szokásoknak megfelelő, belföldi közúti szállításra alkalmas módon köteles átadni a terméket.

  1. SZÁLLÍTÁS

A Szállító által szervezett szállítások többségében önrakodós 18 m hosszú járműszerelvényekkel történnek telephelytől telekhatárig, megfelelő útviszony esetén. Megrendeléskor Megrendelő köteles Szállítót pontosan tájékoztatni az útviszonyokról és a teljesítés helyéhez vezető optimális útvonalról. Nyilatkozni kell arról, hogy a szállítási cím ilyen mérető gépjárművel időjárástól függetlenül biztonságosan megközelíthető. Ettől eltérő esetekben pótkocsi átszedést kell fizetni, mely a mindenkori árlista alapján kerül kiszámlázásra. A tájékoztatás elmulasztásából származó többletköltséget Megrendelő köteles megfizetni Szállítónak, illetve az ebből származó kárért felelős. A termék szállítási díja a lerakodás díját tartalmazza, esetleges építményre történő emelés esetén daruzási díjat számolunk fel. Ha a szállítás során az áru lerakása az áruátvevő mulasztása miatt elmarad, beleértve ebbe a lerakodási hely lerakásra való alkalmatlanságát is, Megrendelő köteles az eredménytelen szállítás költségeit megtéríteni.  Megrendelőnek felróható indokolatlan fuvareszköz várakoztatásáért fenntartja a jogot Szállító az állásidő díjának felszámítására. A behajtási engedélyhez kötött fuvarok esetén Megrendelő kötelessége annak beszerzése. 

  1. KÁRVESZÉLY

Szállító felelősségvállalása, illetve kockázatviselése az áru, raktárból történő kiadásáig terjed. Szállítással vállalt értékesítés esetén a Megrendelő köteles zárható raktárról, valamint a részben vagy egészben beépítésre került, de még át nem adott áruk felelős őrzéséről gondoskodni.  Megrendelő által kijelölt munkahelyen bekövetkezett káreseményekért Megrendelő felel. Megrendelő köteles a tárolási helyre vagyonbiztosítást kötni. A biztosítás hiánya mellett bekövetkezett lopás és bárminemű kárért az anyagi felelősség Megrendelőt terheli. 

VII. TULAJDONJOG FENNTARTÁSA

Eladó a vételár és esetleges járulékai teljes kiegyenlítéséig a termékre vonatkozó tulajdonjogát fenntartja. A tulajdonjog fenntartással érintett termék feldolgozása esetén a választás joga az Eladót, mint tulajdonost illeti meg (Ptk. 5:65.§). Egyesülés /vegyülés esetén az Eladónak résztulajdona keletkezik (Ptk. 5:66. §). A Vevő köteles az Eladóra engedményezni a közös tulajdon értékesítéséből az Eladó tulajdoni hányadának megfelelő összeget. Tilos a tulajdonjog fenntartással érintett terméket más követelésébe beszámítani, azt megterhelni, vagy fedezetként bármilyen célra felajánlani.

Amennyiben a vételár behajtására nincs lehetőség, úgy Szállító jogosult az áru visszaszállítására és kártérítési igény bejelentésére az ügylettel kapcsolatban felmerült valamennyi költsége és elmaradt haszna megtérítésére. Megrendelő jelen szerződés létrejöttével beleegyezését adja, hogy Szállító Megrendelő telephelyére, székhelyére, egyéb szállítási helyszínére a ki nem fizetett áru visszaszállításának céljából akadálymentesen bejusson. Amennyiben Megrendelő ellen csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végrehajtási eljárás indul, Megrendelő tűrni köteles, hogy Szállító a tulajdonjog fenntartással érintett termékeit visszaszármaztassa a fent rögzített módon.

 Szállító fenyő fűrészáru kiszállítása esetén reklamációt csak a kiszállítás megtörténtét követő 48 órán belül fogad el.

Szállító – egyedi elbírálás után, döntésétől függően – csak a saját raktárkészleten tartott, eredeti és sértetlen csomagolású termékeket vásárol vissza Megrendelő téves megrendelése esetén. Visszavásárlási ár az eredeti ár 85 %-a, ugyanis Szállító 15%-os feldolgozási díj levonására jogosult. Bontott csomagolású termék esetében, ha ép a termék, a visszavásárlási ár az eredeti kiszámlázott ár 75%-a. Ebben az esetben Szállító 25%-os feldolgozási díj levonására jogosult.

Amennyiben Megrendelő kereskedelmi célból vásárolja meg Szállító termékét, köteles a tulajdonjog fenntartás ideje alatt a termék tárolásáról oly módon gondoskodni, hogy azt minőségkárosodás ne érje. A tulajdonjog fenntartás ideje alatt a termék elvesztéséért vagy megsemmisüléséért illetve az állagában bekövetkező bármely kárért Megrendelő kártérítési felelősséggel tartozik.  Megrendelő Szállító termékére köteles vagyonbiztosítást kötni. Kereskedelmi célú vásárlás esetén a tulajdonjog fenntartása alatt Megrendelő a terméket nem idegenítheti el és nem terhelheti meg.

VIII. SZAVATOSSÁG

Szállító szavatosságot vállal azért, hogy az átadott termék a megrendelésben meghatározott feltételeknek megfelel és tudomása szerint rejtett hibája nincs. Minőségi reklamáció esetén Szállító köteles a reklamációt 48 órán belül a gyártó felé továbbítani. Ha Szállító a teljesítéshez fuvarozót, illetve szállítmányozót vesz igénybe annak tevékenységéért – a kirakodásig – úgy felel, mintha maga járt volna el. Amennyiben Szállító alkalmazottai (pld. a sofőr) a lerakáskor, ill. beraktározáskor Megrendelőnek segítséget nyújt, akkor azt minden egyes esetben Megrendelő kockázatára teszik, amiért az ebből eredő károkért szállító felelősséget nem vállal. Megrendelő felel minden olyan kárért, amely a termék átadásától a vételár teljes kifizetéséig a termék állagában bekövetkezik. Bármilyen kétség, aggály esetén, amely a termék minőségére vonatkozik, Megrendelő köteles megakadályozni a termék beépítését, amennyiben ez nem történik meg, mindennemű kockázat és felelősség Megrendelőt terheli.

  1. EGYÉB JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK

Felek rögzítik, hogy Eladó a látványtervezéskor megadott, kalkulált mennyiségekért nem vállal felelősséget, továbbá Eladó az egyéb, tervek alapján kalkulált mennyiségekért sem vállal felelősséget.  

Szállító nem köteles Megrendelő által rendelkezésre bocsátott göngyöleg, stb. alkalmasságát – főként tisztaságát – ellenőrizni. Szállító nem felel a hibás, vagy egyébként nem elegendő göngyöleg következtében keletkező károkért vagy hiányokért. Amennyiben az áru átvételekor a raklap minősége nem megfelelő, azt a szállítólevélen jelezni kell.  Szállító az általa rendelkezésre bocsátott göngyölegért (raklap, kölcsön göngyöleg, stb.), a mindenkor érvényes betétdíjat és használati díjat számítja fel. Az ilyen göngyöleget Szállító a számlázástól számított 6 hónapon belül, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban – egyedi elbírálás után döntésétől függően – számla ellenében visszaveszi, és a betétdíjat visszafizeti. Nagyobb mennyiségű göngyöleg visszaszállítását Megrendelő előre jelezze az értékesítő kollégák felé, hogy a betétdíj visszafizetését biztosíthassák. A göngyöleg határidőn túli vissza hozatala esetén Szállító pótdíjat számít fel.  Megrendelő az elszállításra váró göngyölegét a telephelyén köteles egy helyre összekészíteni.

Amennyiben magasabb jogszabály a jelen feltételrendszer valamely pontját érvényteleníti, úgy annak helyébe az adott jogszabály elvei az irányadóak, de ez nem korlátozza a többi feltételpont érvényességét. Valamely rendelkezés vagy egy részének érvénytelensége nem érinti a többi rendelkezés, valamint a rendelkezés többi részének érvényességét. A jelen szerződéssel szerzett jogok harmadik személyre csak Szállító írásos jóváhagyásával ruházhatók át. Megrendelő és Szállító köteles együttműködni, ennek során minden lényeges körülményről a másik felet haladéktalanul írásban tájékoztatni. A felek közti szerződések csak írásban módosíthatóak. Megrendelő illetve Szállító köteles az egymás tevékenységéről szerzett információt üzleti titokként kezelni.  Megrendelő és Szállító az üzleti titok megsértésével okozott kárt köteles a másik félnek megtéríteni. Nem minősül üzleti titoksértésnek a peres eljárás során történő bizonyítás. Megrendelő és Szállító köteles a tisztességtelen üzleti magatartástól a másik féllel szemben tartózkodni. Megrendelő nem folytathat olyan üzleti stratégiát, amely az árjegyzékben szereplő termékek piaci arculatát, vásárlói értékelését hátrányosan befolyásolhatja.

Fentiek megsértésével okozott kárt, illetve a kárelhárításhoz szükséges intézkedések költségét a szerződést szegő fél viseli. A fizetési határidő lejártát követően Szállító jogosult a számlák ki nem egyenlítéséből eredő követelését közvetve vagy közvetlenül nyilvánosságra hozni, követelést eladásra felkínálni. Megrendelő lemond azon jogáról, miszerint a nyilvánosságra hozatal miatt „személyiségi jogainak” megsértése, jó hírnevének csorbítása stb. miatt bárkivel szemben igényt érvényesítsen, figyelemmel arra, hogy a nyilvánosságra hozatalhoz stb. hozzájárul. Amennyiben felek jogvitáikat tárgyalás útján nem tudják rendezni, felek közös akarattal hatáskörtől függően a Monori Járásbíróság illetve a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességének vetik alá magukat. Szállító jogosult jelen Általános Szerződési Feltételeket egyoldalúan módosítani. Általános Szerződési Feltételek Szállító honlapján (www.baustyl.hu) megtekinthetők. Szállító az esetleges változásokat is a honlapon teszi közzé, a változásokról külön értesítést nem köteles küldeni. Amennyiben Szállító külön értesítést küld Megrendelőnek, akkor a közzététel időpontja Postai küldemény esetén a tértivevényen feltüntetett átvételi időpont, ajánlott küldemény esetében pedig a feladástól számított ötödik munkanap. Elektronikus megküldés esetén, mely értesítést az egyedi Szállítási Szerződésben megadott e-mail címre küld meg az elküldés időpontja a közzététel időpontja. A módosítások a közzététel időpontjától érvényesek és hatályosak. Megrendelő kifejezett kötelessége a szerződés fennállásának időtartama alatt az aktuális ÁSZF tartalmának nyomon követése.

Jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. szabályai az irányadók. 

Jelen ÁSZF 2019. július 11-én lép hatályba és határozatlan időtartamra szól.